Először landolt repülőgép a híres dubaji szálloda, a Burdzs al-Arab helikopterleszállóján
A 212 méter magasan fekvő leszállópálya átmérője mindössze 27 méter, ami nagyon rövidnek számít egy repülőgép számára.
A 212 méter magasan fekvő leszállópálya átmérője mindössze 27 méter, ami nagyon rövidnek számít egy repülőgép számára.
A kerület új vezetése szerint az előző túl nagy kedvezményt adott a területhasználati díjból az akadályrepülő-világbajnokság szervezőinek.
Ausztrál versenyző győzött a balatoni településen rendezett viadalon, a cseh Martin Sonka vezet összetettben.
Jelentős forgalomra figyelmezteti és óvatosságra inti a sztrádán utazókat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő két hétvégén.
A főpolgármester azt is közölte, legfeljebb három-négy futóversenyt engedélyeznek Budapesten.
Keszthelyt javasolja Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere az idei Red Bull Air Race helyszínének, amiről levélben tájékoztatta is a szervezőt - közölte szombati számában a Zalai Hírlap.
Noha Tarlós István azt mondta, ilyen botrányos formában nem lesz még egyszer megrendezve a sokak által utált verseny. Kérdés, milyen feltételek változtak azóta.
A szervezésre is külön szerződést kötöttek, ez harmadával dobta meg a költségeket.